Véleményem a blogolásról | Random

by - december 08, 2018


Azért gyűltünk ma itt össze... Tudom a vidékiek már otthon kiabálják, hogy ne legyünk szanaszét. Sziasztok, én Janett vagyok, és itt egy vélemény kifejtős blogposzt, amit már egy éve tervezek.  Boldog utó-utó Mikulást! Kezdjük is el!
Én szerintem nagyon fontosnak tartom az írást, mert igaz akár mennyire ritkán blogolok és ritkán hozok bejegyzéseket a Geek World-re. Igaz leginkább most már személyes dolgokat hozok, de hoztam egyszer egy Marveles és egy DC bejegyzést, de senkit nem érdekelte vagyis kevés volt akiket érdekelte, így szóval kevesebb megtekintés lett, mint, amire számítottam. Persze ez lehet az én hibám is, mert nem jó szöveget írtam ugye, hogy kattintsanak rá meg a Hogyan telt a nyaram bejegyzésemre is, de ezek most lényegtelenek, mert nem ezt akarom/nem ezt a témát akarom kiemelni.

Az első és a legfontosabb dolog szerintem azaz, hogy tisztában legyünk, hogy mit írunk ki az internetre. Gondolok én itt az apuci-baby girl sztorikra, ami a Wattpadon eléggé népszerűek lettek, aztán, így eltűntek, mikor vége lett az 50 árnyalat trilógia filmnek. Persze voltak kitűnő gyöngyszemek is meg teljesen korrektül megírtak. Igaz tőlem nem nagyon láttatok még történetet vagyis egy novellát írtam a barátnőm szülinapjakor, mert ugyanis sajnos ő már nem él köztünk, de inkább ilyen próza szerűnek mondanám, minthogy novella lett belőle.

Nekem nagyon közeli barátaim tudják ezt, hogy én történeteket írok a szabadidőmben, ami természetesen most már nincsen nekem, amióta elkezdődött a szeptember. Bár nem tudom ki hogy van vele, mert a barátnőm is most kezdett el újra blogolni közben ő nehezebb helyzetben van, mint én, de nem is ez a lényeg most. Emlékszem egyszer év elején, amikor új suliba mentem lebuktam, hogy én nekem van egy blogom, mert Insta bioba volt a linknél ki volt rakva a blogom, hát ugye szépen megszívtam, mert sokan elkezdtek kattintani a blogomra nyilván, olyan emberek voltak, akik nem szívlelnek engem és ez kölcsönös volt köztünk, mert én így vagyok vele, hogy, akik nem szívlelnek engem azokat én se szívlelem és, aki meg bír engem azt én is bírom őt (vannak kivételek csak nem vagyok köcsög, hogy a szemükbe mondjam, hogy nem bíróm őt). Utána folyton kérdezősködöttek meg ilyenek, és volt egy nap, amikor egyik osztálytársam megkérdezte, hogy nekem van blogom. Én meg lefagytam mint a Windows, tehát kék halált kaptam és én meg így mondtam hogy csak volt, hogy már én nem írok meg ilyenek. Hazudtam, hogy visszavonultam, mint... nem tudok jó példát felhozni.

Most biztos mondjátok, hogy miért hazudtam? Azért, mert vannak itt olyan személyes dolgaim, amiket megosztottam már veletek, de nem tudtok egy konkrét személyhez fűzni, mert nem mutattam még az arcomat és a teljes igazi nevemet se. Egyszer biztos elmondom, de ez nem ez a pillanat lesz. Sokan épp ezért veszünk fel álneveket, mert szabadon írhatunk ki bármit és én is, így érzem magam, mikor Janett C. vagyok. Lehet látjátok mennyire durván átlépek egy határt. Wattpadon *kínos nevetés*.

Egy másik fontos dolog szerintem, hogy kommentbe/hozzászólásba leírjuk a véleményünket az adott cikkről/történetről/versről/novelláról/videóról/rajzról stb. Én ezt még mindig nem nagyon látom itt meg nagyon máshol se. Egy idő után meguntam, hogy a chat csak csere kéressél van tele. Megszüntettem. Nyilván voltak, olyanok, akik írtak én meg Dude, read the szöveg, hogy csere kérés nincs. Jó, néha én is szoktam véleményt írni vagy beszívezni az adott bejegyzést fb csoportba. Hiába lesz meg lassan a 10 000 megtekintés egy jó két hónap múlva én akkor se nagyon kapok vissza jelzést mit csinálok jól és mit nem. Kezd picit hosszú lenni a bejegyzésem, de se baj kellenek az ilyenek a havi 1-2 bejegyzések rendszerrel.

Beszéljünk egy kicsit a történet írásról, mert arról csak nagy vonalakban írtam. Az én történetembe a karaktereket személyekről mintázom. Vannak, akiket utálok. Vannak, akik közel állnak hozzám. És vannak, akik a szarban hagytak. Mindegyik ismerősöm, majd magára fog ismerni. Csak nem a Karácsonyi csoda lesz az. Oh, shit azt is be kéne fejeznem. Tényleg, a Mikulási ajándékom azaz, hogy December 24-én 20.00-kor megjelenik az egyetlen családbarátos történetem és az összes rész publikálva lesz. Jövő tavaszára tervezem a Bad dream: Hentes és, olyan nyár vége vagy ősz eleje a Szolária: Ré segédje. A a nevekre kattintva ott lesznek a teaserek. Na, itt már lesznek ismerőseimről mintáztak emberek. Meg megtörtént dolgok. Jó, karakterek ki vannak vésve. Jöjjön az alap sztori. Az alap sztorit mindig egy kipattant jelenettől jön. A Bad dream egy indie-horror játék miatt jött. A Szolária meg egy Young Justice rész alatt. (25 nap és 3.évad *o*) A cím. A cím egy két nappal később megszületik bennem, miután meg van mit akarok ezzel a történettel kezdeni. Utána meg jönnek a karakterek, de arról már írtam. Jön az írás jönnek a, b, c változatok aztán megváltozik az alap történet is. És elölről az egész.

Köszi, hogy végig olvastad, ha esetleg nem tudtad volna tervezek egy Kérdezz-Felelek bejegyzést két témával kapcsolatban. Az egyik rólam, blogomról stb. a másik meg a kereszténységről, vallásról. Könyörgök kérdéseket írjatok, mert ma kaptam egy olyat, hogy ez jó, ez nem. Itt a link, de oldalt is itt van. Ebbe a hónapba lesz még talán 3-4 bejegyzés, de nem ígérek semmit. Sziasztok!

You May Also Like

0 megjegyzés