Alternatív érettségi | Kihívás

14:17


Sziasztok! Már kb. egy hónapja ki lettem híva erre a kihívásra. Erre a kihívásra Lili Leone hívott ki, amit nagyon szépen köszönöm. Ezt a kreatív kihívást pedig a Felnőtt szemmel írója találta ki. Na, de kezdjük is el!


Szabályok: 

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.

- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.

- Nincs rossz válasz!
- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.

- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

KÉRDÉSSOR


RANDOM TÉNYEK

3. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?

Van egy osztálytársam, aki lány, és neki minden második szava a geci. Szerencsére most a két hónapig nem hallottam, mert már egy idő után idegesítő volt. Meg már szinte én is használom, amiért utálom magamat. A másik a zsa és társai.

5. Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért?

Szerintem ezt se nehéz kitalálni, ami a 13 Reasons Why magyarul 13 okom volt. Értelem szerűen rá kéne világítani a korosztályomat, sőt ezt az egész generációt, hogy a szavaknak súlya van. Tisztelet a kivételnek!

6. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej?

Müzlire a tej.

9. Mit tudsz a legjobban főzni?

Szerintem omlettet, és rántottát.

12. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod?

A legjobb az a humorérzékem tudom itt a blogon még nem sikerült nagyon poénos bejegyzéseket csinálni, de igyekszem. A legrosszabb a tulajdonságom pedig borzasztóan lusta vagyok ez a blogomon is látszik.

14. Fagyi, vagy jégkrém?

Poharas fagyi. Bocsi ezt tényleg muszáj volt elsütnöm. 

15. Van olyan dolog az életedben, amit eddig soha nem mondtál el senkinek? (Ez egy igen/nem-jellegű kérdés, nehogy leírd magát a dolgot!)

Igen.

18. Mi a kedvenc társasjátékod?

Monopoly. Régen nagyon sokat játszottam vele. 

19. Van olyan étel, vagy ital, ami Magyarországon nem kapható, de odavagy érte?

Ételek közül a japán édességek, ami igazából mind egészséges, mert gyümölcsből van meg van olyan, ami halból készül. Italok közül meg a Kofola. Eddig Szlovákiában meg Csehországban vettem, és van belőle ízesített is, amit még nem ittam.

20. Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál?

Kiskoromba jobban oda voltam érte, de ma már nem annyira. A legemlékezetesebb talán 2015-ös  vagy nem tudom a lényeg, hogy új év volt, amikor is a második emeletről néztük, ahogy kint tűzijátékoznak. És voltak kint bácsik, akik bénák voltak, és egy a betonon durrant, egy másik pedig az ablakom előtt konkrétan azt hittem be fog törni. Kaptam enyhe szívrohamot is majdnem. Ez egy Story Time #4 teaser volt.


EMLÉKEK

22. Melyik volt az első ruhád, amit magadnak vettél, vagy választottál? 


Az egy macskás ing volt, meg ez a nyak trikó tudjátok, amit a New Yorker-be lehet venni, és egy fekete póló, amin papír repülők vannak.

25. Kaptál már beírást az ellenőrződbe? Ha igen, miért? (Vagy miért kaptad a legtöbbet?)

Egyszer másodikba volt félreértések miatt, mert mondtam egy csúnya szót, amit a barátnőmnek mondtam, és az egyik osztálytársam azt hitte a tanárra mondom. És a barátnőm is mondta, de nekem mondta. Akkor is kaptam, és anyáéknak ott sírtam és nem hitték el.

26. Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?

Amikor először voltam tánctáborba, és akkor még nem volt okos telefonom, és ja az egy hét volt.

28. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod?


Az Y8 nagy kedvencem a mai napig. Meg a Flipper Studio játékaival játszom még mindig. Örök gyerek vagyok. Volt egy pár videojáték is, de az ovis koromba volt, és baromi sok volt. A nevükre se emlékszem.

29. Mi volt a jeled óvodában?

Lepke.

31. Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?

Talán az egyik az angol a másik pedig a történelem. Igazából nem tudom az angolt miért szeretem meg. A törit viszont, azért, mert próbálta a tanár, úgy magyarázni, hogy bele menjen a fejünkbe, és volt, hogy vicces is volt.

35. Mi volt a legérthetetlenebb indok, amiért véget ért egy barátságod?

Na, aki követ facebookon tudja mi történt. Dióhéjban annyi, hogy egy barátnőm azt mondta, hogy mivel nem járunk már egy suliba és ritkán találkozunk ne legyünk barátok meg én bunkó és flegma lettem.


36. Mi volt az indok, amiért legutóbb letiltottál valakit?

Mert állandóan hülyeségeket küldött, ami nem is érdekelt, de azóta már feloldottam a tiltást.

38. Miről szólt a legérdekesebb előadás, amin valaha voltál?

Ú, ez most volt az idei ifi táborba, aki nem tudná én keresztyén vagyok. Az egész hétnek a témája a szabadság volt, és az egyik előadásnál ez az egy mondat ragadt meg bennem, hogy a szülők fizetnek a szabadságukkal. Most ti is gondoljatok bele, hogy a szüleitek hányszor fizetek a szabadságukkal, hogy ide meg oda vittek el titeket meg, amikor kisbabák voltatok mennyit foglalkoztak veletek. 

39. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál?

Szent Johanna gimi: Kezdet. Azt is milyen sokáig húztam el te jó ég.


FANTÁZIA

41. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?

286 nap és újra nyári szünet. Ez nekem nem volt elég.

42. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?

Derékig érő haj, ami nem állna jól.

43. Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál?

Szinkronhang.

44. Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál?

Vagy regényíróként vagy forgatókönyvíróként. 

45. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?

Még milyen jó, hogy Janett néni íróként kezdte a pályafutását. Egyébként most is írók nem is egyet csak nehéz kiválasztani egyet. Artemis édesanyja volt az álomvilágok kulcsa. Ám a szülést nem éli túl, így lányára hárul a feladat, hogy folytassa munkáját. Az álombeli fájdalmai - sértés, csonkítás, halál - és küzdelmei, melynek eredményeképp mindezt túléli, mély sebeket hagynak rajta. Ennek feldolgozásában segítenek barátai és nővére. Ám amikor egy álomvilágban nem a saját félelmeit látja, kíváncsisága felébred és ő a rejtély nyomába ered. 2019 tavaszán a mozikban. Remélem. 

46. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod?

Az arcformám. Egyszerűen utálom, hogy kerek, pufi és széles.

47. Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet?

Osztani a képregény, sorozat, film, videojáték bejegyzéseket emellett a személyes részeket is rakni. Most, hogy, így nézem a számokat jól lenne egy 10 000 megtekintés.

48. Mit gondolsz a tévé és a nyomtatott újság jövőjéről?

Tévé megmarad az újság meg majd valamikor 10 év múlva eltűnik. 

49. Szerinted van élet a Földön kívül? Mi történhetne, ha hirtelen felvennék velünk a kapcsolatot?

Hát a NASA nagyon mondja ezt, hogy a Marson találtak vizet, és akkor biztos van ott élet. Volt még egy másik bolygó asszem az nem a mi galaxisunkba van. Igazából nem tudom eldönteni van-e vagy nincs. Ha felvennék velünk hirtelen a kapcsolatot nem értenénk szerintem semmit a nyelvükből.

60. Ha eltűnne a legjobb barátod, vagy barátnőd, hol keresnéd elsőként? Tegyük fel, hogy még nem terjedt el az internet, a telefonja pedig ki van kapcsolva. 

Szerintem Siófokon lesz. (Asszony, ne okoz csalódást!)

Kiszeretném hívni Brukú Szürkét. Többet nem tudok, mert antiszociális vagyok. Remélem most nem hiányoztam, de lehet valakinek igen. Legközelebb Story Time jön. Sziasztok!

You Might Also Like

0 megjegyzés